A PC piac évtizedek óta nem nőtt akkorát, mint az utóbbi egy évben, ami tovább erősítette Windows piaci pozícióját is. A Canalys szerint 2021-ben 340 millió PC-t adtak el világszerte, ami 27 százalékkal haladja meg a 2019. évi értéket. Ma több mint 1,4 milliárd eszközön fut Windows, ami 10 százalékkal több, mint a járvány előtt. Felmérések szerint, 50 százalékkal nőtt azoknak a száma is, akik a közeljövőben PC-t szeretnének vásárolni.
A Microsoft, hogy a megnövekedett igényeknek eleget tudjon tenni, egyfelől elérhetővé tette a Windows 11-et, másfelől megerősítette az együttműködését a beszállítóival, szakmai és kereskedelmi partnereivel. Az eddig tapasztalatok azt mutatják, hogy a Windows 11-re a felhasználók kétszer olyan gyorsan térnek át, mint korábban a Windows 10-re tették. A visszajelzések szerint az emberek elégedettek az új operációs rendszerrel, jobban mint bármely korábbi Windows verzióval.