Gyakorlatot és állásajánlatot is szerezhetnek az Óbudai Egyetem új tanszékének hallgatói

Gyakorlatot és állásajánlatot is szerezhetnek az Óbudai Egyetem új tanszékének hallgatói

Deutsche Telekom Csoport IT kihelyezett tanszék” néven új fakultációt alapított a Deutsche Telekom IT Solutions (DT-ITS) a T-Systems Magyarországgal és a Magyar Telekommal együttműködésben. Az Óbudai Egyetemen a tavaszi félévben induló új oktatási programban először DevOps témakörben tartanak majd kurzust, amelyet a jövőben további tantárgyakkal terveznek kiegészíteni.

Az Óbudai Egyetem újonnan létrehozott „Deutsche Telekom Csoport IT kihelyezett tanszék”-én az első kurzus már februárban elindul DevOps az üzleti informatikai szolgáltatásokban címmel. Az oktatók a DT-ITS szakemberei lesznek, akikhez a T-Systems Magyarország és a Magyar Telekom munkatársai is csatlakoznak. A hazánkban összesen 11 ezer munkavállalót foglalkoztató három hazai Deutsche Telekom leányvállalat a későbbiekben további tantárgyakkal és témakörökkel bővíti egyedülálló oktatási programját. Az együttműködésnek köszönhetően az informatikus hallgatók nemcsak a magenta vállalatok munkájába láthatnak bele, hanem a jövőben álláslehetőséget is kaphatnak a cégeknél. Az új tanszék 5 millió forint kezdeti támogatásból valósul meg.

A megállapodás előzménye, hogy a DT-ITS oktatói már 2019. januártól előadásokkal és laborfoglalkozásokkal kapcsolódtak be a Neumann János Informatikai Kar mérnökinformatikus képzésének Big Data és Üzleti Intelligencia specializációjába, a kar oktatóival szoros együttműködésben. 2020-ban pedig a cég az egyetem főépületében wifi berendezést épített ki.

Az Óbudai Egyetemen végzett mérnökök és közgazdászok elhelyezkedési lehetőségei közismerten azért is kiválóak, mert az intézményünk gyakorlatorientált fókuszú képzésében vesznek részt. Ezt a törekvésünket erősíti az Európa egyik legnagyobb telekommunikációs cégével kötött együttműködési szerződés, amely alapján az új Ipari Tanszéket alapítunk, ahol nemcsak az egyetem munkatársai, hanem a Deutsche Telekom és leányvállalatainak szakemberei is tanítanak majd” – mondta el az átadó eseményen Dr. habil. Felde Imre, az Óbudai Egyetem ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettese. „Ez a lépés várhatóan jelentősen erősíti az egyetem pozícióját a nemzetközi színtéren is. Sokat mondó, hogy hazánkban minden harmadik mérnök az intézményünkből kerül a munkaerőpiacra, méghozzá jelentős számban vezető pozícióban tudnak elhelyezkedni a nemzetközi vállalatoknál is” – tette hozzá.

„Az ICT terület szakember utánpótlásában kiemelten fontosnak tartjuk az Óbudai Egyetemmel közös, immár kétéves együttműködésünket. Az új tanszék elindítása különösen nagy lehetőség: gyakorlatorientált, a legújabb szakmai trendeket követő képzéssel és saját szakmai tudásunkkal járulhatunk hozzá a jövő informatikusainak képzéséhez, ami küldetésünk. A Deutsche Telekom hazai leányvállalatainak összefogása pedig még nagyobb távlatokat nyithat a területen” – mondta Mészáros Mariann, a Deutsche Telekom IT Solutions HR igazgatója.

„Digitális szolgáltatóként azon dolgozunk, hogy a technológiai újítások elérhetővé váljanak a nagyvállalatok számára. Fontosnak tartjuk, hogy a jövő generációja is megismerje, megtapasztalja ezeket a digitális technológiákat, új, kreatív meglátásaival és megoldásaival pedig hozzájáruljon a hazai gazdaság digitális fejlődéséhez. Stratégiai partnerségünk részeként szeretnénk átadni azt a tudást, amivel szakértőink rendelkeznek, legyen szó akár a legújabb cloud technológiákról, mesterséges intelligenciáról vagy Magyarországon egyedülálló IT biztonsági megoldásokról” – tette hozzá Kovács Krisztina a T-Systems Magyarország HR Business Partner vezetője.

A ma megkötött együttműködés jelentőségét az adja, hogy az új fakultáció hidat teremt az oktatás és a munka világa között, segítve ezzel azokat a hallgatókat, akik fontosnak tartják, hogy korszerű, versenyképes tudással és gyakorlati tapasztalattal felvértezve lépjenek majd ki a munkaerőpiacra” – mondta el Bóka László, a Magyar Telekom Platform and Core Services Tribe Lead-je.

Oszd meg mással is:

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Hírek

További tech újdonságok

Illusion Project, A Teljesség Élménye

Az eszközünk egyedi megjelenítési felületet kínál ügyfeleknek, termék bemutatására, reklámozására, brandépítésre vagy akár a szórakoztatóipar bármilyen igényére. #IllusionProject